Éljen soká dr. Schmitt!
Schmitt Pál másolta a kisdoktorijához a szöveget, de megőrizheti a doktori címet. És tudjátok, mit, kedves magyarok? Nincs is ezzel semmi baj.
Minek álnaivkodjunk? Amit eddig csak az irodalmunk legnagyobb zsenijei és a felháborodott közemberek mondtak ki, azt most végre hivatalosan is írásba adta egy testület: ez egy szegény, saját vezetői által megalázott, jobb sorsot érdemlő, uram-bátyám állapotok közt élő ország, ahol ha megfelelőek a kapcsolataid, szó szerint bármit elérhetsz. Így megy ez már több száz éve, mi többet várhatnánk el az államfőtől, mint hogy ezzel is megtestesítse a nemzet egységét?
Egyébként meg frászt a nemzet egysége – mondhatom az első indulat után. Telistele ez az ország olyan emberekkel, akik tehetségesek, okosak, tombol bennük a kreatív intelligencia, valóban naggyá tehetnék azt, ami körülöttünk van – és nem, több száz éve fojtja meg őket az, hogy mások miket érnek el csakis a kapcsolataiknak és a nyelvmunkájuknak köszönhetően. A minden kormányhoz és minden rendszerhez alkalmazkodni képes, simulékony középszer, ami azt is kimondathatja: lopni legális, már ha ők csinálják.
És nem is az zavar, hogy ha így van, akkor szólhattak volna 2008 végén, hogy ne kezdjem el írni a szakdolgozatom, jobb, ha csak lemásolom valakiről. Nem.
Az zavar, de borzasztóan, hogy konzervatívnak ugyan nem vallom magam, de a polgárság, vagy ha úgy tetszik, a középosztály tagjának igen, és állítólag pont a mi értékeink, a polgári értékek azok, amiket annyira fontosnak tart ez a kormány. Többek közt azt, hogy dolgozz keményen, akkor is, ha szellemi a munkád, azt, hogy légy tisztességes a végsőkig, nem csak a szabályok betűjét, hanem a szellemüket is nézve, és persze azt, hogy ha valamikor valamiért mégis átléptél a szabályon és lebuktatnak, ne hazudj, ne magyarázkodj, hanem kérj elnézést, és távozz. Több tucat olyan embert tudnék kapásból felsorolni, akikről elhiszem, hogy így viselkednének, miközben a mostani kormányt támogatják – és nem, oda kell tenni elnöknek valaki olyat, akire ebből semmi nem igaz.
Egyébként miért lehetnénk kiakadva dr. Schmitten? Göncz Árpád is szóról szóra fordította a teljes Gyűrűk urát, abban ráadásul egyetlenegy eredeti oldal sincs.










2012. 03. 27., 12:30
Még hozzá tenném, hogy Göncz Árád egy fia idézőjelet nem használt.
A forrását ugyan megjelölte, de hát az amúgy is törzsanyag volt.
2012. 03. 27., 15:03
Várható volt,hogy ilyen döntés születik,mert ez kinos volt a Fidesznek is !! A vizsgáló bizotság nevét és összetételét ezért nem tették közzé .Mindenesetre a plagizálás megtörtént, mert több civil vizsgálat is igazolta az egyetem jó hire is kérdéses lett,mert féltek elitélni a lopott anyagot és megvonni a doktori cimet,hát ez a Fidesz féle demokrácia félnek az emberek véleményt nyilvánitani következmények nélkül
2012. 03. 27., 19:56
Szégyen! De jól áll nekünk!
2012. 03. 28., 04:41
Ennyi erővel Stadler József is lehetne köztársasági elnök! A különbség csak annyi, h. Az egyik már ült börtönbe a másik meg fog ülni.Viktor helyett meg meg a Wiszkist javasolnám! !Ő legalább a nép közül való!
2012. 03. 28., 08:36
Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra…ne vállaljon politikai szerepet.
Akinek a vajköpülők a haverjai, az mehet a napra, mert minden alkalommal új vaj születik…
Akinek vaj van a fején és vajköpülők a haverjai, az akkor is intellektus, ha csak aláírni tud helyesen, véleményezni pedig a vajköpülők fognak…
2012. 03. 28., 12:01
Gerinctelen ha a következményeket nem vállalja fel Schmitt.A világban is velünk foglalkoznak az ,hogy marad
azzal az ország szégyene lesz mert már Orbán miatt is hiteltelenek vagyunk,most meg ez a plágium ügy ……..
2012. 03. 28., 13:08
El képesztő, hogy Magyarországnak hazug ,lopós és ilyen gerinctelen köztársasági
elnöke legyen. A társadalomnak most már fel kell ébrednie hogy a miniszter mellett,
írni helyesen nem tudó ,csaló legyen ilyen beosztásban, a világ és euroapa szégyen
foltjai legyünk. IRÁNY AZ UTCA LE A HAZUG BAGÁZSI VEZETÉSSEL, LE AZ EGYETEMI VIZSGÁLÓ
BIZOTTSÁGGAL, KI RÚGNI ŐKET.
2012. 03. 30., 15:42
Ha Réthelyi nem Fidesz utasításba kapta, hogy küldje vissza a jelentést, akkor jó nagyot bakizott!!!
Én S. P. helyében NEM mondanék le, újraírnám a disszertációt, újravédemém a dr.-i címet, és közben kirúgnám az egyébként is mindenre alkalmatlan Réthelyit.