Nem mond le
Schmitt Pál plagizált, vagyis lopott, csalt, és amikor ez kiderült, majd letagadta, hazudott is. Az ő dolga. De Schmitt Pál nem mondott le a köztársasági elnöki címről mindezek után, ez pedig már mindannyiunk ügye. Hatalmas baj van a fejekben, egyben legalábbis mindenképp. Mert amit itt most látunk, az a teljes morális és erkölcsi megsemmisülés.
A tegnap esti interjúban – ami sokkal inkább volt egy sértett ember vádaskodása, természetesen mindenki hibás, csak ő nem – még csak nem is az dühített fel a legjobban, hogy nem mondott le. Nem is az, hogy mentegette magát. Hanem az, hogy látványosan hülyének nézett tízmillió magyart.
Kicsit hadd bújjon ki belőlem az újságíró. Vannak nekem is olyan interjúalanyaim, akikről egy-egy pillanatban tudom, amikor beszélünk, hogy akkor épp nem mondanak igazat. Nem szoktam ezen felidegesíteni magam, sosem, ezt komolyan mondom. Ha kiszúrom, hogy hazudnak, akkor megpróbálok erre rákérdezni, úgy vinni a beszélgetést, hogy az olvasók is tudják, miről van szó, de nem haragszom meg az interjúalanyra. Nem teszem, mert pontosan tudom, hogy megvan a politikai, gazdasági, akármilyen oka arra, hogy az adott pillanatban nekem és azoknak, akik majd olvassák, ne mondjanak igazat. Nekik ez is a munkájuk része, nekem meg az, hogy lássam, mikor csinálják. Nincs harag.
Amit viszont nem viselek el, az az, ha hülyének próbálnak nézni. Ez nagyon ritka alkalom, tényleg alig történik meg, de ezt nem bírom. És nem megsértve vagyok olyankor, amikor nagyritkán ilyen helyzet van, mert tudom, hogy ez nem nekem szól, hanem dühös. Hogy ez az ember most komolyan azt hiszi, hogy az olvasóink olyan buták, hogy ezt beveszik? Ugyanezt éreztem tegnap este Schmitt beszédét hallgatva.
Az elnök morálisan megsemmisült. Pont, kész, vége, ezen nincs mit vitázni, aki lop, majd azt tartja hibásnak, aki lebuktatja, és úgy tesz, mintha mi se történt volna, az nem alkalmas arra, hogy kifejezze a nemzet egységét. Hogy képviseljen minket, magyarokat. Nem a Fideszt, az az ő bajuk lenne. Minket, minden magyart, bárkit körülöttünk, és mellesleg személyesen engem is. Mert egy elnöknek ez a dolga, legalábbis kívülről így tekintenek rá. Igen, kedves magyarok, az elnökünk hülyének néz minket, titeket, engem, mindannyiunkat, mert komolyan azt hiszi rólunk, hogy bevesszük azt a maszlagot, amit az este megpróbált beadni. És nagyon hangsúlyoznám: ez nem politika, ez nem baloldal vagy jobboldal kérdése, nem véletlen, hogy nagyon sok tisztességes jobboldali kéri a lemondását. Ott volt a Fideszben a püspökladányi polgármester, aki nemrég halt meg, emlékezhetünk, ő 2008-ban lemondott a parlamenti képviselőségről. Annyi csinált, hogy beordibálta az ülésteremben, hogy Lógni fogsz!, és belátta a szavai súlyát, majd az egyetlen helyes utat választotta, az azonnali lemondást. Így kell ezt.
És igen, soha nem gondoltam volna, hogy ezt a mondatot le kell írnom valaha életemben, de eljutottunk arra a pontra, hogy van egy politikus, akinél Gyurcsány Ferenc Őszöd utáni reakciója tisztességesebb és hitelesebb. Ő sem mondott le, ő is magyarázkodott, ő is elég ügyetlenül és hiteltelenül, de ő legalább egyszer kimondta azt a szót, hogy bocsánat. Itt tartunk.
