Na de ki az az Áder János?
Áder János állítólag horgonyember, legalábbis Orbán Viktor jellemzése szerint. Hát így jártunk, más országokban Batman meg Superman van, nekünk Bridgeman meg Horgonyman jutott. Egyébként tényleg nem értem, miért imádja minden magyar jobboldali politikus a hajózási hasonlatokat, amikor az egyetlen, aki tényszerűen ért is hozzá, az Szalma Botond, akit épp kiutálni készülnek a KDNP-ből, de ez legyen az ő bajuk. Mi inkább azzal legyünk elfoglalva ehelyett, hogy vajon jó elnök lehet-e Áder.
Az elnöki poszt tekintélyét vissza kell adni. Most, azonnal. Három olyan elnökkel indítottuk a demokráciánkat, akiket lehetett ugyan támadni más-más okok miatt, de akik valami okot mégis adtak arra, hogy tiszteljék őket azok is, akikkel politikailag nem egy oldalon álltak. Az elnökök személyének kiválasztásában néha teljesen meglepő módon felülmúlva magunkat úgy viselkedtünk, mint egy rendes európai jól működő állam, egészen 2010-ig. Schmitt, akin gyakorlatilag a beiktatása óta felváltva röhögött és háborgott a fél ország, a porig rombolta ennek a posztnak a tekintélyét. Ezt kéne most visszaszerezni, szinte semmi más fontos feladata nem lesz a leendő elnöknek, ha már közjogilag tényleges hatalma szinte semmi nincs.
Áder János erre jó eséllyel alkalmatlan. Nem azért, mert buta volna, nem azért, mintha nem tudna két értelmes összetet mondatot elmondani egymás után, nem olyan ok miatt, hogy nem tudná akár a nemzetközi diplomáciában, akár bármilyen protokolláris helyzetben, hogy mi a feladata, amit az ottani illem megkövetel. Nem, ebből a szempontból ő nem támadható, profi politikus, sőt, nyilvánvalóan sokkal jobban fogja tudni képviselni mások előtt az országot, mint Schmitt, akit nyilvánvalóan körberöhögtek volna a háta mögött, ha marad. Ami miatt mégsem jó jelölés most Áder erre a posztra, az az, hogy pártpolitikus.
Amire most szükségünk lenne, az egy ember, aki képes valami egységet képezni az országban. Aki lehet, hogy jobboldali gondolkodású, sőt, akár Fideszhez kötődő – hiszen ha már megszerezték a többséget, ilyen jelöltet választani bőven joguk van -, de aki valami olyasmit mégis letett az asztalra, ami miatt nem csak politikusként ismerik és tisztelik. Ahogy Göncz és Mádl sem titkolta korábbi pártkötődését, mégis csináltak már valamit, ami miatt minden politikától függetlenül is el lehetett ismerni őket. Ha már annyira fontos az a nemzeti együttműködés, akkor az az önmérsékletről is szólna – és azért a kormánypárt egyik legrégebbi belső emberét elnöknek jelölni minden, csak nem önmérséklet. Próbáljuk már meg elképzelni, ahogy valami nagyon komoly politikai vita hevében egyszer csak kiáll Áder, és elkezd békíteni, megtalálni a közös alaphangot, amit elfogadhat az egész magyar nemzet, és felnézünk rá, megfontolva a véleményét. Nevetséges kicsit, nem?
És azért érdemes eljátszani a gondolattal. Ha úgy alakul a helyzet, hogy két év múlva ilyenkor leváltják a Fideszt, milyen látvány lesz Áder, ahogy kormányalakítási megbízást ad valakinek, aki nem Orbán Viktor? Mondjuk az biztos, hogy nem csak akkor nem fog mosolyogni.










2012. 04. 17., 15:52
A Fidesz jelöl, a Fidesz szavaz, megválasztják! És a nemzet? Hát az ki érdekel? Fő a hatalom! Szerintetek ez így rendben van? Elvileg bármely 35 évét betöltött,, bűntelen Magyar állampolgárt lehet Köztársasági Elnöknek jelölni! Miért pont Áder a befutó (t.i. szvsz. a jelölés Fideszéknél = pozícióba helyezéssel) ? Hol a versenyszellem? De ahogy az alkotmányozást, úgy a Köztársasági Elnök jelölést sem veszik komolyan a Fidesz háza táján! Sőt! Attól tartok, a Magyar Népet sem! Épül a narancsbirodalom! Szebb Jövőt!
2012. 04. 18., 07:39
Szerintetek melyik nem volt pártkötődésű az előző 4 elnök közül? Ezzel az erővel, ha nem pártpolitikust akarunk, akkor legyen Kovács Pista a kukáskocsi vezetője Magyarország következő köztársasági elnöke. Tudtommal Kovács Pista nem politizál. Azt sem tudja mi az a politika. Tehát nem pártkatona. Szerintetek akkor ő hogyan fogja képviselni Magyarországot bel- és külföldön?
Tisztelt olvasók: a pártkatona jelző csak egy az esetlegesen pozitív vagy negatív jelzőkből ami szükséges, vagy nem a következő magyar köztársasági elnök kiválasztásánál. A többi már nem is számít?
MI, magyarok buta, politikailag elvakult, szerte-szét húzó nép vagyunk. Ez a mi vesztünk.